Fotó: duen.hu
Népes mezőny, a nevezések alapján, az amatőröket is beleszámítva, 240 autó versenyez az országos rali-bajnokság szezonnyitó futamán, a hétvégi 11. Eger-ralin,

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke szerint igen erős idény elé néz a szakág, s kiemelte, hogy az egri, 160,73 km össztávú viadal először lesz része a Közép-Európai Zóna Trófea (CEZ) sorozatnak.

A futamon ezért nemcsak Szlovákiából, hanem a többi szomszédos országból is számítanak résztvevőkre: több kategóriában (CEZ, ORB, ORC, Rallye2, Historic) majd kétszáz páros indulása várható, amit kiegészít az amatőrök mezőnye.

Az Eger-rali a hagyományoknak megfelelően a Dobó téri rajtceremóniával indult pénteken 16 órától. Szombaton 9.15-kor startoltak el az autók a Szarvaskő-Egerbocs szakaszon, amelyet a pétervásárai elágazás-Bátor, az Egerbakta-Sirok és a Verpelét-Egerszalók etap követ. 

A két nap folyamán az ORB mezőnye összesen háromszor teszi meg ezt a kört. Vasárnap siroki, illetve egerszalóki gyorsasági szakaszok következnek, fordított menetiránnyal. Ezeket egészíti ki a szomszédos megyébe átnyúló Borsodnádasd-Balaton útvonal. 

A versenyről még több érdekes infót olvashatsz a duen.hu és az eger-rali.hu oldalon olvashatsz.

(MTI)