A Semmelweis Ignác születésének 203. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségen orvosokat léptetett elő és elismeréseket adott át a Markhot Ferenc Kórház főigazgatója.

Mint Szegedi Erzsébet sajtóreferenstől megtudtuk, a főigazgató előléptetett nyolc orvost és 11 munkatárs  kapott  Főigazgatói Dicséretet.

A rendezvényen dr. Pajtók Gábor Heves megyei kormánymegbízott köszöntötte a kórház munkatársait. Hangsúlyozta: a járvány okozta embert próbáló helyzetben a megye egészségügyi intézményei összefogtak, s hatékonyan tudták elvégezni az oltásokkal és a betegellátással járó nehéz feladatokat.

Dr. Vácity József megyei főigazgató  megköszönte a Markhot Ferenc Kórház közösségének a helytállást, hogy a járvány ideje alatt példaértékű csapatmunkával komoly erőfeszítéseket tettek a betegekért. Köszönetet mondott a támogatásokért, a figyelemért és segítségért, melyet az intézmény megtapasztalhatott a járvány ideje alatt.

A Semmelweis napi ünnepségen résztvett dr. Juhász Attila Simon is, a Heves megyei közgyűlés elnöke. Ünnepi műsort a Lenkey János Általános Iskola tanulói adtak.

A hagyományoknak megfelelően Semmelweis munkásságáról ünnepi előadást tartott dr. Mátrai Zsolt a Gyermek osztály osztályvezető főorvosa.

Kiemelkedő munkájuk, példamutató magatartásuk elismeréseként  SEMMELWEIS NAP alkalmával,  2021. július 1-i hatállyal alorvossá lépett elő: Dr. Béres Tímea  Sebészeti és Érsebészeti osztály, Dr. Nagy Ádám Izotópdiagnosztikai osztály, Dr. Orosz Tímea Skarleth Kardiológiai osztály, Dr. Rácz Tünde Kardiológiai osztály, adjunktussá lépett elő: Dr. Sipos Dávid Kardiológiai osztály.

Főigazgatói Dicséretben részesültek: Dr. Majnár Miklós  gyógyszertár, Dr. Szűcs József  Belgyógyászati osztály, Androvics Tiborné  Belgyógyászati osztály, Balla Mónika  Sürgősségi Betegellátó osztály, Bajzáthné Fister Mónika Egynapos Sebészet, Nagy Attiláné Fül-Orr-Gégészeti osztály, Simonné Suszter Andrea Mozgásszervi Rehabilitációs osztály, Szerediné Szabó Gabriella    Rendelőintézet, Tóth Istvánné Krónikus Belgyógyászat Mezőkövesd, Patvaros Erika  Pénzügyi osztály, Farkas Győző Műszaki osztály.

Fotó: Nemes Róbert

 

Kapcsolódó képek: