Fotó: Keller Richárd
Fotó: Keller Richárd
Péró Gabriella (írói nevén Gabriella Eld) szemtelenül fiatal kora ellenére máris sikeres íróként jegyzik. A bájos egri írónőnek a közelmúltban jelent meg első regénye, “Emlékek Jordan számára” címmel, melyet olvasói elégedetlensége hívott életre. Izgalmas és rendhagyó fantasy-je annyira sikeres, hogy kiadójának, a Colorcom Media-nak köszönhetően, a közeljövőben kezünkbe vehetjük az Ikercsavar Krónikák második részét, és már javában készül a trilógia befejező kötete is.

“Jordan Norris senki. Iskolába jár, kosarazik és szeretne végre barátnőt szerezni magának. Átlagos. Egészen addig, amíg be nem toppan az életébe egy keménykalapos idegen, akit, bár sohasem látott azelőtt, haza akarja vinni. Utazás veszi kezdetét egy letűnt világba, tele ismeretlenül is ismerős arcokkal, hogy Jordan visszakapja az emlékeit és újra egy készülő háború élére állhasson, mint kilencvenkilenc évvel ezelőtt. Eljött az ideje, hogy elfeledje eddigi életét és megvédje mindazokat, akik régen fontosak voltak a számára. A rideg herceget, a bánatos fiút, az ezerarcú lányt, a félvér fenevadat, a vágott nyelvű zongoristát, a viharszívű angyalt, no meg a rejtélyes idegent, aki mindennél jobban szereti őt a világon. De mindez elég nehéz feladat, ha nincsenek emlékeid.”

Ez a szinopszisa Péró Gabriella (írói nevén Gabriella Eld) Emlékek Jordan számára című regényének, amelyet a fiatal egri írónő másfél év alatt, ráadásul iskola és érettségi mellett “vetett papírra”. Gabriella 9 éves kora óta ír, és bár eredetileg illusztrátor akart lenni, kiderült, az írás az igazi szenvedélye, szerelme.  Elmondása szerint ez egy éjszakai létforma sok-sok munkával, de számára mégis ez a legtökéletesebb önkifejezési eszköz, ennek akarja szentelni életét.

Fotó: Keller Richárd
Fotó: Keller Richárd

Gabriella jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatója, de ezer szállal kötődik szülővárosához Egerhez. Középiskolai tanulmányait is itt végezte el, és büszkén vallja: Dobós diáknak lenni kiváltság, életérzés.

A  izgalmas és rendhagyó fantasy-je annyira sikeres, hogy kiadójának, a Colorcom Media-nak köszönhetően, a közeljövőben kezünkbe vehetjük az Ikercsavar Krónikák második részét, és már javában készül a trilógia befejező kötete is. Gabriella azt is elárulta hírportálunknak, hogy a fantasy után másfajta regénybe kezd, melyben generációjának életét és problémáit dolgozza fel.

Mi nagyon drukkolunk Gabriellának, akinek első kötetét ITT rendelheted meg.

Ismerd meg Gabriellát videóinterjúnkon keresztül: