okostelefon
A rendőrök 20 perc alatt elfogták a feltételezett tettest.

Egy édesapa tett bejelentést a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, miszerint 2017. február 10-én 15 óra 11 perckor az egri Felvégi úton az egyedül, gyalogosan közlekedő 14 éves lányától ismeretlen személy megpróbálta elvenni mobiltelefonját.

Az eddigi adatok alapján a lány nem engedte el a készüléket, így a támadója megfenyegette őt és arra utaló mozdulatokat tett, hogy egy kés van zsebében.

A sértett azonban el tudott menekülni a helyszínről, és befutott egy közeli üzletbe, majd értesítették a rendőrséget.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei 20 perccel később – egy közeli utcában – elfogták B. Vilmosné 43 éves egri lakost, majd előállították az Egri Rendőrkapitányságra, ahol ellene – őrizetbe vétele mellett – rablás kísérletének gyanúja miatt indult eljárás.

A rendőrség egyben előterjesztést tett a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására.

(police.hu)