A fehérgyarmati család Bánkútról indult túrázni, azonban eltévedtek és rájuk sötétedett.

Vasárnap este fél tízkor bejelentést tett egy férfi, aki elmondta, hogy rokonai eltévedtek a Bükk hegységben.

Kiderült, hogy egy 68 éves fehérgyarmati férfi feleségével és felnőtt lányukkal gyalogosan indult el túrázni egy bánkúti panzióból, azonban eltévedtek és rájuk sötétedett.

A főkapitányság ügyeletvezetője elérte mobiltelefonon az eltűnt családot, majd sikerült megállapítania a megközelítőleges tartózkodási helyüket is.

A rendőrök ezt követően 22 óra körül, Nagyvisnyó külterületén megtalálták a három turistát, akik nem sérültek meg, így visszaszállították a szállásukra.