Egri értékek, ikonikus helyszínek: Nagy siker az első “Egri Találka”

Belföld, Kiemelt

Szombaton első alkalommal tartották meg Eger legújabb programsorozatát, az Egri Találkákat. A szervezők célja, hogy közösségépítő, ismeretterjesztő és szórakoztató célzattal mutassanak be egri értékeket, ikonikus helyszíneket, mindezt kiegészítve aktív programmal, akár formabontó jelleggel, mint ahogy az most is történt a várban.

Szombaton már kora reggel megtelt a Dobó bástya terasza vendégekkel, akik közt voltak gyerekek és idősebbek egyaránt. Az edzést Árvai Balázs, a Cross Team Eger vezetője tartotta, aki szórakoztató, mégis izzasztó feladatokkal mozgatta meg a közönséget.

Fotó: Daróczi Péter

Elmondta, hogy már több, mint 10 éve foglalkozik edzéssel, így tudta, hogy miként kezelje a nemben, korban vegyes csapatot egy külsős helyszínen, ahova csak pár eszközt tudtak kivinni a szervezők.

Fotó: Daróczi Péter

A köredzésen a jelenlévők négy csapatra bontva, forgásban hajtották végre a gyakorlatokat, gumiszalaggal, talajgyakorlatokat vagy épp négyütemű fekvőtámaszokat. A bemelegítésnél és levezetésnél játékos feladatokat kaptak a reggeli sportolók.

Fotó: Daróczi Péter

Mosoly és fáradtság szokatlan együttese jellemezte a csapat hangulatát az egy órás edzést követően, akik ráadásként Gál Dániel egri barista sajátpörkölésű kávéját kóstolhatták meg és részt vehettek egy kazamata túrán a vár alatti járatokban.

Fotó: Daróczi Péter

Berényi Tamástól, az esemény főszervezőjétől hírportálunk megtudta, hogy havi szinten terveznek találkákat szervezni. A következők között szerepel egy Eged-hegyi túra, ahol kiderül, hogyan keletkezett a város fölé magasodó hegy és megismerhetjük közelebbről az élővilágát.

Fotó: Daróczi Péter

Az ezt követő találka a Bikavér köré épül, ami során egy több állomásos Szépasszony-völgyi pincetúrán ismerhetik meg a vendégek a leghíresebb egri bor, a Bikavér történetét.