Álomszerűen sikerült, hatalmas magyar hepienddel: a végig nagyszerű közönség előtt tekerő Valter Attila kékestetői hegyi befutón úgy hagyta állva a mezőnyt, ahogy a nagykönyvben meg van írva, ezzel az összetettet, a hegyi pontversenyt és a magyarok versenyét is megnyerte, teljesen megérdemelten – számolt be honlapján az egri egyetem.

Fotó: MNO

A portál közlése szerint a CCC magyar klasszisa 700 méterrel a vége előtt cselekedte meg azt, amit titkon egész héten mindenki várt tőle: úgy állt ki a nyeregből, akár egy félisten, játszi könnyedséggel kerülte ki az erejével ekkorra érthető módon teljesen elkészülő Howsont, és valami döbbenetes tempóval ment végig a maradék ötszázon. 

Ezzel bravúrral 2005 és Lengyel Tamás után az első magyar győztes lett a Tour de Hongrie-n, az összetett mellé pedig a hegyek királyának járó piros, valamint a legjobb magyart illető fehér trikót is hazaviheti.

Az Eszterházy Károly Egyetem Sporttudományi Intézetében sportszervező szakon tanuló Valter Attila nyilatkozatát a sport.uni-eszterhazy.hu oldalon olvashatja el.