Eger ad otthont az országos ralibajnokság zárófutamának.

Év elején szomorúan adtuk hírül, hogy forráshiány miatt idén nem lesz Eger Rallye.

Szerda délelőtt azonban a szervezők az egri városházán bejelentették: Egerben pótolják a ralibajnokság szeptember elején elmaradt futamát.

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke kiemelte: a budapesti verseny meghiúsulását követően rekordgyorsasággal sikerült megtalálni az új helyszínt, így Eger a korábban megszokottól eltérően a szezonnyitó helyett idén az ob zárófutamának ad otthont.

Ez a verseny eredetileg nem volt benne az ez évi naptárban, így “beugróként” kerül a sorozatba azután, hogy augusztus végén kiderült, elmarad a Budapest-rali. Az országos bajnokság hatodik futamát azért kellett törölni, mert a szervezőbizottság nem rendelkezett a megrendezéshez szükséges összes hatósági engedéllyel.

Adamovits Márk főszervező hangsúlyozta: a bajnokság jelenlegi állása alapján a zárófutamon is éles küzdelemre van kilátás, mivel nyitott még a bajnoki cím sorsa. Szólt arról is, hogy terveik szerint a verseny a hagyományoknak megfelelően a Dobó térről indul, és a mezőny nagyrészt a korábbi útvonalakon halad majd, ám lesznek “meglepetés szakaszok” is. 

A sorozat utolsó versenyét november 3. és 5. között tartják Egerben és környékén, ahol már 12. alkalommal rendeznek ob-futamot.

Habis László polgármester a tájékoztatón arról beszélt, hogy “Eger versenyző, versenyekre nyitott város”, egyúttal emlékeztetett rá: a megyeszékhely időről időre otthont ad országos, sőt nemzetközi szintű sporteseményeknek és jelentős hagyománya, tömegbázisa van itt a ralisportnak is. 

“Ezzel a versennyel mindenki csak nyerhet, ennek szellemében javasoljuk a jövő heti közgyűlésen a futam támogatását” – fogalmazott.

Az MTI kérdésére Habis László közölte: amennyiben a testület jóváhagyja, a helyi önkormányzat hárommillió forinttal járul hozzá az idei Eger-rali megvalósításához.

(MTI)