Fotó: Keller Richárd

Eger érdeke a mihamarabbi, késedelem nélküli megvalósítás, ezért a www.m25.eger.hu címen megjelenített, egyszerű felület segítségével álljunk ki valamennyien városunk és az M3-as autópálya közvetlen összekapcsolása, s ennek késedelem nélküli, mihamarabbi megvalósítása mellett – hangsúlyozta Eger polgármestere hétfőn.

Városunk polgármestereként meggyőződésem, hogy Egernek közvetlen, 2×2 sávos útkapcsolatra van szüksége az M3-as autópályához, hogy Egerből Budapest – és a fővárosból Eger – minél gyorsabban elérhető legyen – közölte Habis László polgármester hétfői sajtótájékoztatóján.

Felidézte:  az elmúlt időszakban olyan javaslat látott napvilágot, miszerint a gyorsforgalmi út déli szakaszát nem az eredeti, immár engedélyezett tervnek megfelelően kellene megépíteni, hanem azt különböző okok miatt át kellene tervezni. Nem tisztem részletekbe bocsátkozni, de azt határozottan állíthatom, hogy mindez jelentős, akár több éves csúszást is okozna, egészen biztosan elodázná az egriek több évtizedes álmának megvalósulását, amiért sokan annyit dolgoztunk – szögezte le Habis László.

Városvezetőként kötelességemnek érzem, hogy felhívjam a figyelmet arra: Eger érdeke a mihamarabbi, késedelem nélküli megvalósítás. Van egy határozott kormányzati szándék, hogy a városunkat közvetlenül, 2×2 sávos gyorsforgalmi úttal összekapcsolják az M3-as sztrádával. Van egy olyan, a szükséges engedélyekkel is rendelkező terv, mellyel kapcsolatban már a terület biztosításának folyamata is megkezdődött – fogalmazott a polgármester.

Hangsúlyozta: Eger nem várhat, vártunk már éppen eleget, itt az ideje, hogy ezt a szándékot, vágyat közösen is kinyilvánítsuk.

Habis László arra kéri Eger valamennyi polgárát, hogy tegyenek egy határozott, közös lépést: a www.m25.eger.hu címen megjelenített, egyszerű felület segítségével álljunk ki valamennyien városunk és az M3-as autópálya közvetlen összekapcsolása, s ennek késedelem nélküli, mihamarabbi megvalósítása mellett.

Köszönöm minden büszke egri lakos támogatását, hiszen ennek a beruházásnak a késedelem nélküli megvalósítása mindannyiunk érdeke – fogalmazott a polgármester.

AJÁNLJUK MÉG A TÉMÁBAN:

Két évet csúszik, és fizetős lesz az M25-ös – Íme a tervrajzok

Földharc: Folytatódik az egri pártok között az adok-kapok M25 ügyben