A második helyezett Milák Kristóf (j) és az ötödik helyezett Cseh László a férfi 100 méteres pillangóúszás döntője után a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 29-én. //MTI Fotó: Illyés Tibor
A mindössze 17 éves Milák az előfutam és az elődöntő után harmadszor is junior világcsúcsot úszott, 50.62 másodperces idejével pedig 15 századdal tovább javította országos rekordját. A számot az amerikai Caeleb Remel Dressel nyerte, Cseh László ötödik lett.


Óriási hangorkán fogadta mindkét magyart, a 200-on ezüstérmes, ezen a távon olimpiai második Cseh a 7-es pályán, míg az előfutamban, majd az elődöntőben is junior világcsúcsot úszó – utóbbival Cseh országos rekordját megjavító – Milák a 3-ason állt rajtkőre. Cseh ezúttal is lassan startolt, Milák azonban nem esett ebbe a hibába, de így is csak hatodiknak fordult, míg a 31 éves Cseh nyolcadiknak.

A második ötven méteren látszódott, hogy csak a fiatalabbik magyar lehet versenyben az éremért, elképesztő hajrájával az olimpiai bajnok szingapúri Joseph Schoolingot is megelőzve végül második lett. Cseh 50.92-vel végzett ötödikként.

Milák a magyar csapat hatodik érmét szerezte a hazai rendezésű világbajnokságon. Előzőleg Hosszú Katinka 200 méter vegyesen megvédte címét, 200 méter háton második, 200 méter pillangón pedig harmadik lett, mellette Cseh László szerzett egy ezüstöt 200 méter pillangón, míg a 4×100 méteres férfi gyorsváltó végzett harmadikként.

Eredmények:
    férfi 100 m pillangó, világbajnok:
    ———————————-
   Caeleb Remel Dressel (Egyesült Államok) 49.86 másodperc
2. MILÁK KRISTÓF 50.62
3. Joseph Schooling (Szingapúr) és James Guy (Nagy-Britannia) 50.83
…5. CSEH LÁSZLÓ 50.92

(MTI)