Fotó: Keller Richárd
Fotó: Keller Richárd
Az olimpiai ezüstérmes, világbajnok és egri színekben úszó Cseh László is tagja annak a bizottságnak, amely a versenyzők gondjait igyekszik feltárni az elmúlt napok történései nyomán, s amelynek összetételét pénteken hozta nyilvánosságra a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége. Közben Czene Attila is Gyárfás Tamás szövetségi elnökkel szemben foglalt állást.

A MÚSZ Facebook-oldalán olvasható bejegyzés alapján az elnökségi tag úszó mellett Tóth Ákos egyetemi tanár, Halász Sarolta, a MÚSZ gazdasági igazgatója és Ugrin Tamás ügyvéd tagja a vizsgálatot végző testületnek. A MÚSZ ígérete szerint a felmérés eredménye nyilvánosságra kerül.

Közben az olimpiai bajnok Czene Attila, korábbi sportért felelős államtitkár is Gyárfás Tamás szövetségi elnökkel szemben foglalt állást, s a Lokálnak nyilatkozva úgy fogalmazott: diktatórikus tendenciák tapasztalhatók a vezérkarban, s régebben neki is volt vitája Gyárfással, aki szerinte egészségtelenül “az elmúlt majd két és fél évtizedben gyökeret vert az elnöki székben“.

(MTI)

AJÁNLJUK MÉG:

http://egrisztorik.hu/exkluziv-fotok-igy-edzett-az-olimpia-elott-utoljara-egerben-cseh-laszlo/