Pár perc – az életért„ szlogennel a Média Eger Kft. idén 14. alkalommal rendezi meg a Véradók Világnapjához kapcsolódva kihelyezett véradással egybekötött Családbarát Donornapját.

Június 12-én, hétfőn délután három órától kezdődik a véradás az Agria Park Díszkertjében, emellett  gyerek- és egészségprogramok, szűrések, ingyenes tanácsadás, állatsimogató várja a résztvevőket.

 

A múlt

A Média Eger Kft. az első sikeres véradását 2004-ben szervezte meg, akkor még a szerkesztőség udvarán. A rendezvényből hagyományt teremtettek az elmúlt évek alatt, a városban rendszeres véradók készülnek a „tévés véradásra”. 2007-ben a rendezvényt megtisztelte Dr. Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke akitől elismerést és dicséretet kaptak. Munkájukat a szakmai szervek is elismerték: az első két műsor díjazott volt a „Média a véradásért” pályázaton, a véradásszervezésért pedig 2006. november 24-én a Parlamentben vehették át a Véradó Mozgalomért ezüst emlékérmet.

2013-ban a Média Eger Kft. kapta a Magyar Vöröskereszt dicsérő oklevelét.

A jelen

A TV Eger és a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete által rendezett program az évek során családi nappá nőtte ki magát, így az elmúlt 10  évben a programot Családbarát Donornap néven rendezik meg, a helyszíne az elmúlt három évben  az Agria Park Díszkertje lett.

A Donor Napon a legnagyobb hangsúlyt a véradás kapja, hiszen az a cél, hogy minél több ember figyelmét felhívják az önzetlen segítségnyújtásra, a véradás fontosságára. A korábbi években átlagosan 150-200-an adtak vért, most is hasonló aktivitásra számítanak a szervezők. A véradók önzetlenségét most is ajándékcsomaggal köszönik meg.