Bringázz biztonságosan – Látni és látszani kampány Heves Megyében

Baleset-bűnügy, Belföld, Kiemelt
Látni és látszani kampányhoz kapcsolódóan a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága által szervezett „Megvilágosodás hete” elnevezésű rendezvényt 2018. november 5. és november 11. között tartják a városi rendőrkapitányságok.

A Hevesi Rendőrkapitányság munkatársai 2018. november 7-én 8 óra és 12 óra között a kapitányságon várják az érdeklődőket, valamint 13 óra 30 perctől Hevesen, az Egri úton található üzemnél tartanak ellenőrzést a kerékpárral érkező dolgozók számára.

A Füzesabonyi Rendőrkapitányság 2018. november 9-én 10 órától Dormándon, a Dózsa György úton, 13 óra 30 perctől a füzesabonyi Patak úton található gyárnál, 14 órá 30 perctől pedig Kálban, a Dózsa György utcában található üzemnél ellenőrzi a kerékpárral érkezőket.

A Hatvani Rendőrkapitányság munkatársai a Robert Bosch úti üzem dolgozóinak kerékpárjait fogják ellenőrizni 2018. november 8-án 14 órától. 

A gyöngyösi rendőrök 2018. november 6-án 12 óra és 15 óra között a visontai erőműbe érkező dolgozókat ellenőrzik, valamint november 9-én 12 óra és 15 óra között Mátrafüreden, a Parádi úton tartanak kerékpáros nyíltnapot minden érdeklődő számára.  

Az Egri Rendőrkapitányság egyenruhásai a Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizottsággal közösen várnak minden érdeklődőt 2018. november 7-én 16 órától az egri Érsekkertbe. Az itt megjelent kerékpárosok kétkerekűit a rendőrök átvizsgálják. A bűnmegelőzési érdekeket is szem előtt tartva a kampány keretében lehetőség lesz a kerékpárok „Bike Safe” programba történő regisztrálására, a KRESZ tudás frissítésére, valamint várhatóan 18 órától egy közös városi tekerésre a kerékpárúton.

Valamennyi megyei helyszínen azokat a kerékpárosokat, akik nem rendelkeznek megfelelő világító berendezéssel, a Városi Baleset-megelőzési Bizottságok ellátják a szükséges eszközökkel.

Címlapkép: Police.hu/Illusztráció

Forrás. Police.hu