Egy mátrai településen élő középkorú férfi italozó életmódja nem csak családi életének válságához vezetett, hanem több olyan bűncselekmény elkövetésében is szerepet játszott, melyek miatt az Egri Járási Ügyészség nemrégiben vádat emelt vele szemben az illetékes járásbíróság előtt.

E bűncselekmények elkövetését megelőzően a férfi felesége egy kríziskezelő központba menekült nyolc közös kiskorú gyermekükkel együtt, mivel tartott az agresszív vádlottól, illetve attól, hogy a férje viselkedése kapcsán a kicsik végül állami nevelésbe kerülhetnek. Az elköltözés előtt a nő tanácsot kért a helyi szociális ellátó munkatársától, aki megadta neki a kríziskezelő telefonszámát. A költözés után ez a vádlott fülébe jutott, ő pedig nem magát, hanem a munkáját végző dolgozót hibáztatta azért, hogy egyedül maradt.

Ebben a helyzetben a gyakran ittas férfi 2020 nyarán telefonon többször is megfenyegette a munkahelyén a családsegítő szolgálat munkatársát, akivel közölte, hogy amennyiben nem árulja el neki a felesége és a gyermekei hollétét, verőlegényeket fog ráküldeni, illetve saját kezűleg fogja megverni, sőt megölni őt, kollégái gyermekeit pedig gépjárművel fogja elgázolni. Mindezek miatt a családgondozó nem tudta maradéktalanul ellátni fontos közfeladatait, nem mert a vádlott lakóhelyének környékén családlátogatásokat tartani, munkáját zömmel a biztonságosabbnak ítélt irodájában volt kénytelen végezni.


A terhelt ősszel a helyi védőnőt is hasonló fenyegetésekben részesítette.

Az Egri Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével, valamint zaklatás vétségével, illetve bűntettével vádolja az elkövetőt.

A vádhatóság arra tett mértékes indítványt a vádiratában, hogy a bíróság 3 év börtönt és 3 év közügyektől eltiltást szabjon ki a terhelttel szemben, ha az előkészítő ülésen a váddal egyezően beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Heves Megyei Főügyészség

A címlapkép: Illusztráció