Országos kutatás készült, hogy kiderüljön: hol a legderűsebbek a magyarok? Eszerint nagyon nem Heves megyében élnek.

A Boldogságtérkép egy kérdőív alapján készült, amit a Jobb Veled a Világ Alapítvány Boldogság Intézete és az ELTE Pozitív Pszichológia Laboratórium közösen készített Bagdi Bella és Prof. Oláh Attila vezetésével.

A lelkes válaszadóknak többek között egy egytől négyig terjedő skálán kellett beszámolni boldogságukról:

Forrás: Jobb Veled a Világ Alapítvány
Forrás: Jobb Veled a Világ Alapítvány

Az eredmények alapján Vas, Veszprém és Zala megyében a legboldogabbak az emberek, míg Somogy, Nógrád, Heves és Borsod megyében a legboldogtalanabbak.

simcity-unhappy-sims

De a kérdéssorozat az emberek elégedettségét is mérte:

Sikeresen el tudom érni a magam elé tűzött célokat

– mérlegelhettük az egyik kérdést. A válaszok alapján Győrben a legelégedettebbek az emberek, amelyet a sorban Debrecen és Pécs követ.

A kutatásból kiderült, hogy a nők mindenhol boldogabbnak vallották magukat, de az is, hogy minél kisebb egy település, annál derűsebben látják a világot a lakói.

Összességében elmondható, hogy boldogabbak a nők, a kistelepüléseken élők, a 30-50 közöttiek, a családos és diplomás nyugat-magyarországiak. A párkapcsolatban élőknek is több öröm jut az életben, a legboldogabbak pedig egyértelműen a nagycsaládosok – minél több gyerek van egy családban, annál elégedettebbek az életükkel.

Forrás: faktor.hu