A hallgatók a hétfő esti tüntetés után barikádot állítottak, és nem akarják beengedni az új vezetőket. 

Az SZFE Vas utcai épületénél hétfő este tartottak újabb demonstrációt, amiért az intézmény szeptembertől alapítványi formában működik tovább. Az alapítvány kuratóriumi elnöke Vidnyánszky Attila lett, akinek kinevezése ellen az egyetem több munkatársa és a diákság is tiltakozott.

Fotó: 24.hu

A hétfői demonstráción elhangzott: a hatalom megszállta az intézményt, amely azért történik,

mert a Színművészetiről gondolkodni képes emberek kerülnek ki, “nem pedig droidok”.

A tüntetés előtt az SZFE szenátusa és a vezetése is lemondott, mert szerintük az autonómia minden lényeges elemét felszámolták. 

Csernai Mihály, az SZFE hallgatói önkormányzatának elnöke a hvg.hu-nak a helyszínen elmondta, hogy jelenleg is szervezik az hosszabb távú ellenállást, meg akarják akadályozni, hogy Vidnyánszky Attila, a kuratórium új elnöke belépjen az épületbe.

Ugyanakkor készek együttműködni, de csak akkor, ha az új vezetés meghallgatja korábbi kéréseiket.