Gyorsított eljárásban elítélték az apát, amiért pofon vágta és leköpte a fia tanárát. 

A Hatvani Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetésétől számított két napon belül gyorsított eljárásban – bíróság elé állította azt a 32 éves csányi férfit, aki fia testnevelő tanárát magából kikelve arcon ütötte, majd le is köpte.

A gyermek 2020. december 8.-án egy iskolai játék során egy társával együtt a szabályok be nem tartása miatt a kiállítás sorsára jutott. A fiú – az őt ért sérelem miatt – az apjának még aznap azt állította, hogy a pedagógus pofon vágta. A történteket a felnőttek azonnal megbeszélték, mely úgy tűnt, hogy eredményre is vezetett.

A fiatal azonban továbbra is ragaszkodott az által kitalált valótlan történethez, így másnap az apa újra megjelent az iskolánál, hogy számon kérje a testnevelőt az előző napi eseményekkel kapcsolatban. Ekkor már az iskola igazgatója nyugtatta meg az apát, hogy kivizsgálja az esetet, melyre azonnal sor is került. Ennek eredményeképpen megállapították, hogy a fiú nem mondott igazat a szülőnek a bántalmazással kapcsolatban. Az apát ez sem nyugtatta meg, így az intézményvezető a probléma végeleges lezárása érdekében egy tanteremben leültette a feleket, mely során a vádlott fia elismerte korábbi állításai valótlanságát.

Az addig is ideges férfi fia kijelentésével már nem törődve egyre ingerültebb lett, majd magából kikelve ordítani kezdett a testnevelő tanárral, akit ezt követően pofon vágott. A történéseknek az igazgató közbelépése vetett véget, azonban a dühöngő apa a teremből kifelé menet még egy alkalommal le is köpte a sértettet, majd távozott az oktatási intézményből.

A Hatvani Járási Ügyészség a büntetett előéletű gyanúsítottat – a társadalomra különösen veszélyes, az utóbbi időben elszaporodott cselekménye miatt – őrizetbe vétele mellett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt állította bíróság elé.
A Hatvani Járásbíróság a férfit 1 év 8 hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette, a próbaidő tartamára pedig elrendelte a pártfogó felügyeletét.
Az ítélet jogerős. 

Forrás: Heves Megyei Főügyészség

Címlapkép: Illusztráció