Cake de la Cake elnevezéssel az első magyarországi nemzetközi torta design versenyt rendezik meg Szikszón 2019. szeptember 14-én. Szikszó Önkormányzata támogatásával, Sylvia Elba és Dr. Lenkei Ferencné szervezésben megrendezendő eseményről pénteken tartottak sajtótájékoztatót.

Dr. Lenkei Ferencné (balra), Takács Lászlóné (középen), Sylvia Elba (jobbra)

Takács Lászlóné Szikszó alpolgármestere arról beszélt, Szikszó számára igazi megtiszteltetés, hogy az országban elsőként adhat otthont ilyen nemzetközi megmérettetésnek, ahol cukrászok, hobbi cukrászok, cukrász tanulók is indulhatnak. Szikszó egy nyitott és befogadó város, számtalan országos és nemzetközi versenynek adott eddig is otthont. Szikszó az idén ünnepli az újra várossá válásának 30. évfordulóját, ehhez kapcsolódik a Szikszó30 eseménysorozat, amelynek része a Cake de la Cake.

Sylvia Elba

 

Sylvia Elba, magyar származású, hosszabb ideje Londonban élő mestercukrász, aki számtalan díjat szerezett már a Londonban és Birminghanben évente megrendezendő világeseményen a Cake Internationalon. Sikerei elismeréseként ma már zsűritagja a kétezer versenyzőt és 20-25 ezer látogatót vonzó eseménynek. A szikszói Cake de la Cake egyik célja az, hogy magyar versenyzők is lehetőséget és támogatást kapjanak arra, hogy kijussanak az angol viadalra.

 

Dr. Lenkei Ferencné amatőr cukrászként kezdte nemzetközi megmérettetését, azóta ő is számtalan díjjal gazdagodott. Már az első pillanatoktól kezdve fontos volt számára az, hogy itthon is népszerűsítsék a tortakészítés mesterségét és szépségét.

A szikszói Cake de la Cake-re 17 kategóriában lehetett nevezni, ahol több díjat is kioszt majd a nemzetközi zsűri, akik között német és angol híresség is lesz. Három felnőtt megnyerheti azt a szponzorációt, amely megteremti számukra, hogy 2020-ban részt vehessenek a Cake Internationalon. Egy fiatal induló pedig elnyerheti azt a lehetőséget, hogy a szervezők biztosítják számára, hogy jövőre elindulhasson a Sugar Parison.

A szeptember 14-ei szikszói versenyre az érdeklődő közönséget is várják, akik torta jegyvásárlással nemcsak láthatják, hanem meg is ízlelhetik majd az indulók remekeit.

Forrás: www.szikszinfo.hu

A Verseny Szabályzat itt olvasható