Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két fiatallal szemben, akik több mint egy éven át részt vettek egy külföldről szervezett bűncselekmény-sorozatban, melynek keretében idős nőktől csaltak ki pénzt több Heves megyei városban.

A kis dél-mátrai faluban rossz anyagi körülmények között élő élettársak egy haláleset folytán kerültek kapcsolatba tavaly ősszel egyikük külföldön letelepedett rokonaival, akikkel azután gyakran beszéltek telefonon. A rokonok felajánlották, hogy pénzhez juttatják őket, ha segédkeznek nekik egyes, általuk szervezett bűncselekmények elkövetésében. A jelenleg ismeretlen megbízóknak az volt a módszere, hogy egyikük – magát rendőrnek kiadva – Angliából egy rejtett számról véletlenszerűen kiválasztott magyarországi személyeket hívott fel, akikkel valótlanul közölte, hogy az unokájuk közlekedési balesetet szenvedett, és ezzel összefüggésben azonnal pénzre van szüksége. Társa szükség esetén erre azzal erősített rá, hogy átvette a telefont és elcsukló hangon állította, hogy ő a bajba került unoka, csak az elszenvedett sérülések miatt megváltozott a hangja.

A csalók így rávették az idős személyeket, hogy szedjék össze a lakásban lévő készpénzt és ékszert, majd mindent adjanak át a helyszínre általuk odaküldött személynek. Ezt a futár szerepet vállalta el a vádlottak közül a férfi, míg a nő az élettársa által begyűjtött értékek külföldre juttatásában működött közre, amiért mindketten „jutalékban” részesültek angliai megbízóiktól.
A két vádlott az ügyészség vádirata szerint 2019 decembere és 2020 januárja között Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban megvalósított csalásokhoz nyújtott segítséget összesen öt alkalommal, melynek során több millió forinttal károsították meg a gyakran 80 év feletti sértetteket.


Az Egri Járási Ügyészség többrendbeli nagyobb kárt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntettével vádolja az elkövetőket, akik közül a férfi letartóztatásban várja a tárgyalást.

Az ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság főbüntetésül ítélje végrehajtandó börtönre a terhelteket, emellett kötelezze őket kártérítésre, valamint a nyomozás során felmerült, egymillió forinthoz közelítő bűnügyi költség megfizetésére is. Az ügyészség a vádlottak beismerése esetére indítványozott szabadságvesztés mértékét 4, illetve 2 évben jelölte meg.

Forrás: Heves Megyei Főügyészség

Címlapkép: Police.hu/Archív