Fotó: police.hu
Egy kerítés állította meg a lopott autóval K. Balázst, aki – állítása szerint – csak addig akarta használni azt, amíg eláll az eső.

Egy tiszacsegei lakos 2018. június 22-én 18 óra 15 perc körül telefonon hívta a rendőrséget és elmondta, hogy amíg a háza előtt leparkolt gépkocsijából pakolt, egy férfi beült az autóba és elhajtott azzal. A bejelentő elmondta, hogy egy másik gépkocsival a járműve keresésére indult, amikor azt látta, hogy azzal balesetet szenvednek.

A rendőrök adatgyűjtést végeztek és a baleset helyszínére mentek, ahol elfogták a 25 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint engedély nélkül elvitte a Suzuki típusú gépkocsit. A gyanúsított Tiszacsegén közlekedett a járművel, amikor elveszítette uralmát a gépjármű felett és egy ingatlan kerítésének hajtott, majd áttörve azt az udvaron állt meg.

Egy kerítés állította meg a lopott autóval közlekedő kerecsendi férfit /Fotó: police.hu

A kerecsendi lakos kihallgatásán beismerő vallomást tett és elmondta, hogy nem akarta ellopni a Suzukit, csak addig akarta használni azt, amíg eláll az eső.

K. Balázzsal szemben a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, őrizetbe vétele mellett folytatja az eljárást.

(plice.hu)