Illusztráció: Egri Sztorik
Bár hivatalos bejelentés még nincs, sajtóértesülések alapján összeszedtük, kik lesznek Lázár János, Balog Zoltán, Simicskó István, Fazekas Sándor  és Seszták Miklós utódai.

A választás utáni első “nagy bejelentést” Lázár János tette meg kis szépséghibával. Orbán Viktor ugyanis egy rádióinterjúban menesztését maga közölte korábban. Ezután nyilatkozta szintén egy rádióinterjúban Lázár, hogy abbahagyja a kormányzati munkát, távozik a Miniszterelnökség éléről, és visszatér hódmezővásárhelyi választókerületébe.

Az ATV főmunkatársa kedden arról értesült, hogy Lázár János utódja Gulyás Gergely lesz, ő állhat majd a mikrofon mögött a megújult kormányinfókon, ezzel “új szín, új hang” jelenik majd meg. Gulyás eddig a Fidesz képviselőcsoportjának a vezetője volt, és Budapesten egyéni mandátumot nyert az április 8-i választáson.

Lázárt Balog Zoltán és Fazekas Sándor követte, akik maguk jelentették be, hogy nem folytatják a munkát, mert “nemet mondtak” a miniszterelnök felkérésére.

A Figyelő és a HVG információi szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma élén Balog Zoltánt Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója váltja. Kásler 1992-ben lett az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa, 1998 óta tanszékvezető.

Fazekas Sándor az agrártárca vezetése helyett a Fidesz-frakció munkáját erősítené az új kormányzati ciklusban, utódja – a 24.hu információi szerint – Dr. Nagy István lesz, aki jelenleg a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára. Fazekas 2010-ben került a tárcavezetői posztra, először vidékfejlesztési, majd földművelésügyi miniszterként dolgozott, ezzel az elmúlt száz év leghosszabb ideig regnáló minisztere lett.

Novák Katalin családügyi államtitkár valamint  Bártfai-Mager Andrea kormánybiztos személyében megérkezhetnek az új kormányba az első női miniszterek. Míg Novák valószínűleg új tárcát kap,  Bártfai-Mager Seszták Miklóst váltja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium élén.

Az ATV szerdai információja szerint eldőlt, hogy Simicskó István honvédelmi miniszter is távozik a kormányból. Az utódja Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök lehet.

Szinte biztos, hogy kormánytag marad Szijjártó Péter, Rogán Antal, Varga Mihály és  Trócsányi László, illetve miniszter lehet a Figyelő szerint a korábbi felsőoktatási államtitkár, Palkovics László is.