A vádirat szerint a most 37 éves elkövető 2019-ben, párkapcsolatának megromlását követően költözött haza a szüleihez egy dél-hevesi községbe, ahol naponta látta a szomszédos ingatlanban lakó, akkor 11 éves sértettet.

A kislány nem csupán felkeltette az érdeklődését, hanem egy idő után gyengéd érzelmeket is kezdett táplálni iránta, melyeket a hozzá írt szerelmes leveleiben nyilvánított ki.


2019 szeptemberében azután a „kristály” néven ismert új pszichoaktív anyag hatása alatt álló vádlott egy délután úgy döntött, hogy fizikailag is közeledni fog a kiskorúhoz. Azzal a mesével, hogy talált egy kutyát, elcsalta a gyermeket egy közeli, gazzal és magas fűvel benőtt telken álló romos épülethez, ahol nemi vágyának felkeltése és kielégítése céljából az oldalfal takarásában magához rántotta, majd ruhán keresztül fogdosni kezdte,
miközben azt suttogta neki, hogy „úgyis az enyém leszel”. A férfi simogatta és csókolgatta a kétségbeesetten tiltakozó lánykát, akinek végül sikerült ellöknie magától a támadóját, így futva el tudott menekülni a helyszínről.

A főügyészség tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére, erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolja a büntetlen előéletű elkövetőt.

Vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság 5 év fegyházbüntetést és 5 év közügyektől eltiltást szabjon ki a vádlottal szemben abban az esetben, ha a bűnösségét az előkészítő ülésen beismeri és – ezáltal a sértettet is kímélve – lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról. A vádhatóság indítványozta azt is, hogy a bíróság végleges hatállyal tiltsa el a terheltet minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személyekkel foglalkozhatna,
illetve kiskorúakkal bármilyen egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülne, e mellett kötelezze őt a nyomozás során keletkezett közel hárommillió forint összegű bűnügyi költség megfizetésére.

Forrás:  Heves Megyei Főügyészség

Címlapkép: Illusztráció