A vasárnap délelőtt kezdődött tüntetésen az emberek döntő többségén nem volt maszk, egyes helyeken tízből kilenc ember nem viselt semmilyen száját-orrát eltakaró eszközt, akin volt, az is inkább a nyakában hordta. A tüntetést a vírustagadó orvos-celeb, Gődény György szervezte Facebookon.

A helyszínen komoly volt a rendőrségi készültség, az Andrássy út keresztutcáiban tucatszámra álltak a rendőrségi kisbuszok.

A helyszínen maximum 1500 voltak, főleg a Hősök tere közepén csoportosultak az emberek.

A Blikk újságírója is a helyszínen tartózkodott, aki úgy tudta, hogy miután többen látták, hogy elindult az igazoltatás, – talán a bírságtól tartva – néhány csoport sietősen elhagyta a teret.

Miután a rendőrség figyelmeztette a szervezőket, hogy a november óta érvényes korlátozások szerint minden gyülekezés tilos, Gödény bejelentette, hogy a tüntetésnek vége, mindenki menjen haza. 

Egy-egy bekiabáló a rendőröket szidta, egymás között pedig a korlátozások abszurditása mellett érveltek. Hangosítás híján Gődény szavait alig lehetett hallani. Gődény bejelentette, hogy levelet visz a Miniszterelnökségre.

A Blikk részletes képes beszámolójáért klikk IDE.

Kezdetét vette a Gődény György által szervezett korlátozásellenes tüntetés a Hősök terén.

Közzétette: Blikk – 2021. február 28., vasárnap