A világ fordult egy nagyot az elmúlt időszakban, s ilyenkor az ember még inkább elgondolkodik azon, hogy mi az igazán fontos az életben. Az esküvői szezonban tehát továbbra is sokan érdeklődnek az előttük álló lehetőségek iránt. Legyen bárhogy is, vannak dolgok, amelyek elmaradhatatlan részei az esemény előtti időszaknak.

Ahányan vagyunk, annyiféleképpen képzeljük el az ideális esküvőt. Vannak, akik már évek óta gondolkodnak azon, milyen eseményt szeretnének megélni a nagy napon. Mások inkább a spontán megoldások hívei, és a szűk körben szervezett ceremónia mellett döntenének. A szervezés során viszont egy valaminek mindenképpen érvényre kell jutnia, ez pedig nem más, mint az egyéni igények. A rendezvényszervezéssel, esküvőszervezéssel foglalkozó cégek is fókuszba helyezik ezt, és a végső döntés minden esetben a páré.

  1. Meghívók széles választékban

Az esküvői meghívó adja a meghívottak tudomására a tényleges információkat. Érdemes segítséget kérni, vagy a sablon meghívó szövegek közül választani, hiszen így biztosan nem marad ki egyetlen lényeges tudnivaló sem a meghívóból. Természetesen a konkrét szövegezésen túl a betűméretet, a betűk stílusát, sőt a színeket is kedved szerint variálhatod. Az elegáns megoldásokat sokan kedvelik, hiszen tuti befutónak számítanak, de ha inkább egyfajta fiatalos buliként gondolnál az eseményre, ahol lazább szabályok az uralkodóak, akkor a vicces, rajzolt meghívók remek választásnak bizonyulhatnak. A vintage romantikája sokakhoz áll közel, és egyfajta köztes megoldás kínál az elegáns és a vicces meghívók között. A luxusesküvők megkövetelte prémium színvonal stílustól függetlenül elérhető napjaink kínálatában.

  1. Esküvői idézet a meghívóra

Az esküvői idézetek között nem egyszerű választani, hiszen a költők, írók igen termékenyek voltak a múltban és persze a jelenben a szerelem témáját illetően. A mélyenszántó gondolatokkal biztosan nem lehet tévedni, viszont a hosszú versszakokból álló megoldások az eskuvoimeghivok.hu szerint sem mindig ideálisak. József Attila jól ismert sorai korosztálytól függetlenül remek választásnak bizonyulnak:

„Tedd a kezed a homlokomra, mintha kezed kezem volna… Úgy szeress, mintha jó volna, mintha szívem szíved volna.”

 

  1. Alkalmi képeslap a vendégek részéről

Az esküvői jókívánságok a vendégek részéről szintén megkövetelik a megfelelő formát. Ajándékod mellé válassz olyan képeslapot, amely stílusban és minőségben is képviseli a pár iránti szereteted. Akár személyes sorokkal is kiegészítheted a választott esküvői idézetet.

  1. Ne vessz el a részletekben!

A nagy napra készülve sokan beleesnek abba a hibába, hogy elvesznek a részletekben. Ugyan a meghívó kiválasztása, vagy az asztaldekoráció lényegesek, de nem annyira, hogy napokig álmatlanul forgolódj miatta. A pároddal közösen meghozott döntés nem lehet rossz, de ügyelj arra, hogy az apróságoknak tényleg csak annyi jelentőséget tulajdoníts, amennyit megérdemelnek.

  1. Lásd meg a lényeget!

Az esküvőt megelőző időszakban is nagyon fontos, hogy fókuszálj az igazán lényeges dolgokra. Nem azon múlik majd a boldogság, hogy mennyit költesz az eseményre, hiszen ha hozzád közel álló személyek lesznek jelen, akkor úgyis a meghittségen lesz a hangsúly. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a világraszóló lagzik sem biztosan hoznak boldogságot. Sőt! Élvezd tehát ki az esküvőt megelőző hónapokat, töltsetek minél több időt együtt kedveseddel. Ne feledd, ha valami működőképes papír nélkül, akkor az esküvő pusztán egy ceremónia, és egy lépés a kapcsolat kiteljesedéséhez.