Hónap: 2022 szeptember

Tanévkezdés: Több mint 500 tanár hiányzik a magyar oktatásból

Összesen 780 pedagógust kerestek országosan augusztus végén a Közszolgálati Állásportálon. Sok iskolában még a tanévkezdés előtti napokban is kerestek tanárokat, a hirdetések kétharmada tanári állásra vonatkozott, és a legtöbb helyre matektanárt szerettek volna felvenni - írja az Átlátszó.  A portál a Közszolgálati Állásportálon szúrta ki a tanárhiányt, mint írják: néhány nappal a tanév kezdete előtt, 2022. augusztus 26-án a portálon összesen 780 pedagógust (tanító, tanár, gyógypedagógus) kerestek országosan. A tanári álláshirdetéseken belül a matektanári poszt vezetett (96 hirdetés), majd az angoltanár (69 hirdetés), és a magyartanár (51 állás) következett. Az Átlátszó szerint a közoktatásban nagy pedagógushiány van, ami hamarosan komoly gondokat fog okozni, mert a jelenlegi pedagógusok egyre idősödnek, utánpótlás pedig kevés van – a rossz körülmények, alacsony megbecsültség és kevés fizetés miatt alig néhány fiatal akar tanító vagy tanár lenni. Forrás: Átlátszó

Lebukott és bíróság elé került a három tagú egri drogkereskedő banda

A triász letartóztatott tagjai ellen az Egri Járási Ügyészség emelt vádat nemrégiben a bíróság előtt. Az ügy Egerben élő 28 éves fővádlottja 2019-től kezdődően napi rendszerességgel szerzett be részben kábítószernek, részben új pszichoaktív anyagnak minősülő szereket különböző személyektől egyrészt saját fogyasztás, másrészt továbbértékesítés céljából. Társai – egy nála két évvel fiatalabb férfi, és egy 61 éves nő – folyamatosan közreműködtek ezekben a beszerzésekben, és mindketten részt vettek a tiltott anyagok továbbadásában is. A vádlottak egymás tevékenységéről tudva, egymást az ellátási lánc fenntartásában segítve, rendszeres haszonszerzésre törekedve, vagyis bűnszövetségben követték el megélhetésük finanszírozása érdekében a terhükre rótt bűncselekményeket. A vádirat szerint a dílerek budapesti személyes kapcsolataik révén, illetve internetes rendelések útján jutottak a különböző drogokhoz, melyeket azután saját, alufóliás kiszerelésben árusítottak Eger belvárosának különböző pontjain. Az elkövetők az elmúlt időben a nyomozó hatóság látókörébe kerültek. Cselekményeik bizonyítása azonban összehangolt felderítési tevékenységet igényelt, melynek eredményeként idén februárban került sor a tettenérésükre, majd mindhármuk előállítására és bűnügyi őrizetbe vételére. A nyomozási bíró ezt követően rendelte el ügyészi indítványra a letartóztatásukat, mely kényszerintézkedés velük szemben jelenleg is foganatban van. Az Egri Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével és bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja a terhelteket, akik egyikével szemben bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt