Hónap: 2020 október

FRAKCIÓSZAKADÁS EGERBEN: VESZÉLYBEN A VÁROST IRÁNYÍTÓ FRAKCIÓ TÖBBSÉG

Két képviselő is kilépett az Egységben a Városért Egyesület frakciójából pénteken a polgármester miatt, ezzel borul az erőfölény a közgyűlésben. Megszüntetjük tagságunkat az Egységben a Városért Egyesület önkormányzati frakciójában - jelentette be péntek délután Keresztes Zoltán (Momentum) és Komlósi Csaba (LMP) önkormányzati képviselő. Kilépésük okaként Mirkóczki Ádám egri polgármestert nevezték meg. Komlósi Csaba és Keresztes Zoltán péntek délután a bejelentéskor Fotó: Facebook Komlósi szerint Mirkóczki nem akar elfogadni semmiféle belső kontrollt, nem kíváncsi a sajátjától eltérő szempontokra, véleményekre. Az első komolyabb feszültség a 2020-as költségvetéssel kapcsolatos egyeztetések elmaradása miatt keletkezett - idézte fel, de ide sorolja azokat a kisebb és nagyobb horderejű későbbi döntéseket, bejelentéseket, amelyek "mindenféle egyeztetés nélkül történtek, és amelyek a rendkívüli jogrend idején sokasodtak meg." Ilyen volt Komlósi szerint az alpolgármesterek cseréje, az új cégvezetők kinevezése vagy a rendkívüli jogrend utolsó napján kiadott SZMSZ-módosítás, illetve hogy a tévéből kellett megtudnia, hogy mit gondol „Eger” a Szabadvárosok helyi népszavazási kezdeményezéséről a polgármester. "A fideszes hatalomgyakorlás számos eszköze köszönt vissza az új polgármester tevékenységében." - fogalmazott Komlósi. Keresztes Zoltán képviselő kilépésének okaként a Jobbikból júniusban távozó Mirkóczki Ádám vezetési stílusát, és az ennek következtében meghozott kétséges színvonalú döntéseit nevezte meg. "A polgármester az Egységben a Városért Egyesület frakciójának kihagyásával, egyeztetések nélkül nevezett ki embereket a városházán, valamint az önkormányzati cégeknél

MINDEN ÓRÁBAN INDUL VONAT BUDAPESTRE MOSTANTÓL

"Példátlan járatbővítést" hajtott végre a MÁV Eger és Budapest között. A több mint 200 milliárd forintból megújított Rákos-Hatvan vasútvonalnak is köszönhetően példátlan járatbővítést hajtott végre a MÁV Eger és Budapest között - hangzott el pénteken az egri vasútállomáson, sajtótájékoztatón. Az eddigi kétóránkénti gyakoriság helyett óránként közvetlenül, 1 óra 48 perces menetidővel lehet elérni a városból Budapestet - fogalmazott a MÁV elnök-vezérigazgatója. Homolya Róbert kiemelte: a napi 33 Eger-Budapest autóbuszjárat ezzel párhuzamosan csökkenni fog, ám a decemberben hatályba lépő új menetrend már igazodni fog a vasúti kínálathoz és kiegészíti azt. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes országgyűlési képviselője közölte: Egernek jó esélye van arra is, hogy megépüljön a tervezett helyi intermodális, a közösségi közlekedést észszerűen összehangoló csomópont, valamint a várost elkerülő út, egy történelmi léptékű közlekedési fejlesztés folytatásaként. (hirado.hu)

GERINCSÉRV KEZELÉS GYÓGYTORNÁVAL? (X)

A gerincsérv ismert és köznyelvben is használt kifejezés, könnyen megeshet, hogy mi is anélkül használjuk, hogy pontosan tisztában lennénk a jelentésével. Gerincsérvnek a porckorongsérvek több fajtáját hívjuk összefoglaló néven. Gyakori betegség a hazai felnőtt populációban: mértékét 1-3%-ra becsülik. De ez csak azokat az eseteket foglalja magában, amelyekben tünetek is megjelennek. A tünetmentes gerincsérv egyes becslések szerint minden negyedik felnőtt életében jelen van Magyarországon. (tovább…)

KORONAVÍRUS: ÍGY SZIGORODNAK A SZABÁLYOK HÉTFŐTŐL

Változnak a maszkviselési szabályok - hangzott el az Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatóján. Hétfőtől, azaz november 2-től, a vendéglátásra és a szórakozóhelyekre is kiterjesztik a maszkviselési kötelezettséget. A maszkokat csak az étel és ital elfogyasztása alatt lehet majd levenni. A maszkokat a tömegközlekedésben, színházakban, mozikban és az egészségügyi intézményekben továbbra is ugyanúgy viselni kell. Az operatív törzs szerint egy meredeken emelkedő második hullámban van Európa, így Magyarország is, ezért a korábbiaknál is fontosabb az óvintézkedések és a higiéniára vonatkozó szabályok betartása.  A Belügyminisztériummal együtt 200 újabb mintavételi egységet hoznak létre. A tájékoztatón elhangzott: a gyermekeknek adható influenzaoltások pénteken jutnak el a kormányhivatalokba, a háziorvosok innen tudják majd igényelni azokat. Nagyjából 6 hónapig védett valaki a koronavírus miatti újrafertőződéssel szemben.

Konténert állított fel az egri kórház a sürgősségi bejáratához

Orvosi rendelő- és váró konténert állítottak föl a Markhot Ferenc Kórház Sürgősségi betegellátó osztályának bejáratához - tájékoztatta hírportálunkat az intézmény. Közlésük szerint a kórház szakemberei itt fogadják és vizsgálják meg a koronavírus gyanúval érkező betegeket. Az intézkedés célja a betegutak elkülönítése, a betegek és az intézmény munkatársainak védelme, a fertőzés terjedésének megelőzése. A kórház kéri a betegeket és a hozzátartozókat, hogy a szabályokat a megelőzésben tartsák be, viseljék a szájmaszkot és gyakran végezzenek kézfertőtlenítést.

Negatív rekord: Soha ennyi halálos áldozat nem volt még Magyarországon

Egy nap alatt 63-an haltak meg és több, mint kétezer új fertőzöttet találtak. Soha ennyi áldozata nem volt még egy nap alatt a koronavírus-járványnak: a koronavirus.gov.hu portál tájékoztatása szerint egy nap alatt 63-an haltak meg. Eddig a járvány legrosszabb napi adata 48 áldozat volt. Velük együtt már 1535-re nőtt az elhunytak száma. Az elhunytak többsége már idős, krónikus betegek, az elhunytak alapbetegségeinek felsorolásánál pedig az látszik, hogy sokuknál a krónikus betegség egyszerűen magas vérnyomás vagy cukorbetegség volt. Forrás: korona.gov.hu A kormány csütörtökön közzétett rendelete alapján, kötelező a maszkviselés a szabadtéri rendezvényeken és a sportrendezvényeken is. A sportrendezvények helyszínén és a szabadtéren megtartott gyűlésen maszkot kell viselniük a résztvevőknek. A sportrendezvényeken nem kell maszkot viselniük a sportolóknak, az edzőknek, a mérkőzésvezetőnek, a versenybírónak és a segítőinek. A gyűlésen felszólaló maszk nélkül mondhatja el felszólalását. Azt, aki a sportrendezvény vagy a gyűlés szervezőjének felszólítása ellenére sem visel maszkot, a rendezvény szervezője köteles felszólítani a helyszín elhagyására. Emellett továbbra is kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, a bevásárlóközpontok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban is. 23 óra után a vendéglátóhelyeket és szórakozóhelyeket be kell zárni.

Meghalt Kelemen Csaba

Elhunyt Kelemen Csaba, az egri Gárdonyi Géza Színház társulatának tagja - értesült az Egri Ügyek. Az egri hírportál úgy tudja, a színész kórházban hunyt el 65 évesen, betegség következtében. Kelemen Csaba Szolnokon született 1955-ben. Szüleit kitelepítették 1951. november 21-én a Rákosi-korszakban. 1964-ben Budapestre költöztek. 1980-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. 1980-tól 1982-ig a debreceni Csokonai Színház, 1982-től 1989-ig a budapesti Radnóti Miklós Színház, 1989-től a mai napig az egri Gárdonyi Géza Színház tagja. 1994 óta az Agria Játékok Kft. ügyvezető igazgatója. 13 év alatt 78 színházi bemutató szervezője. 2006-ban közreműködött Csíksomlyón az Egri csillagok musical előadásában.